A német útdíj jelentős, akár 83%-os mértékben drágult

Németország díjköteles útjain 2023. december 1-jétől már az új, drasztikusan megemelt útdíjtételeket számlázzák. A Toll Collect német útdíjszolgáltató közzétette útdíjkalkulátorát, mely 1 perc alatt képes megmutatni egy-egy járműkategóriára vonatkoztatva a német utakra irányadó új, kilométerenkénti díjtételeket.

Az útdíjszámítást minden esetben a jármű megfelelőségi tanúsítványának (COC-papír) birtokában a jármű szén-dioxid-csoportjának meghatározásával érdemes kezdeni, mely nem tévesztendő össze az EURO-norma szerinti besorolással. A műveletben a szén-dioxid kalkulátor segíti az üzembentartót. Alapesetben a rendszer minden tehergépjárművet az 1-es szén-dioxid kategóriába sorol. Magasabb, azaz kedvezőbb CO2-kategóriába azoknak a fuvareszközöknek van esélyük bejutniuk, melyeket 2019. július 1. után helyeztek forgalomba első ízben, és melyek CoC-papírján sokkal kedvezőbb (5, 8 ill. 50%-kal jobb) szén-dioxid-értékek szerepelnek a referenciaértékhez viszonyítva. Az 5-ös csoportba csak a hidrogén vagy elektromos meghajtású járművek kerülhetnek.

A szén-dioxid-csoport meghatározása után kezdődhet az útdíj tételes kalkulációja, melyhez már csak a főbb járműadatokra van szükség (össztömeg, tengelyszám, EURO-norma). A kalkulátor a számítás végén megmutatja az infrastrukturális alapdíjat, a rárakódó zaj- és légszennyezési járulékot, valamint a szén-dioxid tényezőt. Így azonnal látható a kilométerenkénti összdíj is.

Kép és szöveg forrása: https://mkfe.hu/hu/mediamenu/hirek/k%C3%BClf%C3%B6ldi-h%C3%ADrek/13217-elerheto-a-nemet-utdijkalkulator.html


Toll Collect - a német útdíjszedő közzétette a legfontosabb változásokat

A 2023-as és a 2024-es nehézgépjármű-útdíj módosításai

A szövetségi távolsági úthasználati díjtörvény (BFStrMG) 2023 őszén módosításra került. Ennek következtében módosult a tgk.-útdíj is.

2023. december 1-től

  • A CO₂ kibocsátási osztály új díjelemként kerül bevezetésre.

  • CO₂-pótdíj kerül kivetésre, ennek következtében az útdíjtételek is módosulnak.

  • A műszakilag megengedhető legnagyobb terhelés a súlyosztályhoz történő hozzárendelés új alapját képezi.

  • A részecskecsökkentési kategóriák megszűnnek.

2024. január 1-től

  • A földgázzal (CNG/LNG) üzemelő gépkocsik díjkötelessé válnak.

2024. július 1-től

  • A 3,5 tonnánál nagyobb műszakilag megengedhető legnagyobb terhelésű gépkocsik díjkötelessé válnak.

  • Változik a kibocsátásmentes gépkocsik útdíjmentessége.

Díjtételek változása

A díjtételek, illetve azok hivatalos értékei itt érhetőek el. Ezeket kell hivatalosnak tekinteni. Az alábbi táblázatok tájékoztató jellegűek.

Német útdíj mértéke 2023. december 1-jétől (eurocent/km)

1-es CO2 kibocsátási osztály esetén:

Környezetvédelmi besorolás

Tengelyszám és össztömeg

Korábbi útdíj mértéke

Az útdíj külsőköltségdíj része

Új útdíj (korábbi útdíj + az útdíj külsőköltségdíj része)

Új útdíj mértékének összehasonlítása a korábbival

Euro 6

7,5–11,99 t

9,8

8,0

17,8

81,6%

12–18 t

14,0

10,0

24,0

71,4%

>18 t, 3 tengelyig

18,1

12,4

30,5

68,5%

>18 t, 4 tengellyel

19,0

13,4

32,4

70,5%

>18 t, 5 tengelytől

19,0

15,8

34,8

83,2%

Euro 5, EEV1

7,5–11,99 t

12,6

8,0

20,6

63,5%

12–18 t

17,7

10,0

27,7

56,5%

>18 t, 3 tengelyig

22,1

13,4

35,5

60,6%

>18 t, 4 tengellyel

22,9

13,4

36,3

58,5%

>18 t, 5 tengelytől

22,9

16,0

38,9

69,9%

Euro 4*

7,5–11,99 t

14,2

8,0

22,2

56,3%

12–18 t

18,8

10,0

28,8

53,2%

>18 t, 3 tengelyig

23,9

13,4

37,3

56,1%

>18 t, 4 tengellyel

25,4

13,4

38,8

52,8%

>18 t, 5 tengelytől

25,4

16,0

41,4

63,0%

Euro 3*

7,5–11,99 t

17,1

8,0

25,1

46,8%

12–18 t

22,6

10,4

33,0

46,0%

>18 t, 3 tengelyig

29,3

13,8

43,1

47,1%

>18 t, 4 tengellyel

31,6

13,8

45,4

43,7%

>18 t, 5 tengelytől

31,6

16,2

47,8

51,3%

Euro 2*

7,5–11,99 t

19,6

8,0

27,6

40,8%

12–18 t

24,6

10,4

35,0

42,3%

>18 t, 3 tengelyig

32,3

13,8

46,1

42,7%

>18 t, 4 tengellyel

34,9

13,8

48,7

39,5%

>18 t, 5 tengelytől

34,9

16,2

51,1

46,4%

Euro 1, Euro 0

7,5–11,99 t

19,7

8,0

27,7

40,6%

12–18 t

24,8

10,4

35,2

41,9%

>18 t, 3 tengelyig

32,8

15,8

48,6

48,2%

>18 t, 4 tengellyel

35,4

15,8

51,2

44,6%

>18 t, 5 tengelytől

35,4

16,2

51,6

45,8%

*A PMK részecskecsökkentési kategóriás nehézgépjárművek 2023. december 1-től nem kerülnek besorolásra jobb károsanyag-kibocsátási osztályba. A jövőben az "Euro 2 + PMK 1" károsanyag-kibocsátási osztályú járművek a 2. osztályba tartoznak, és nem a 3. osztályba. Az "Euro 3 + PMK 2" járművekre a 3. osztály vonatkozik és nem a 4-es.

Az Euro 6 környezetvédelmi besorolás esetén:

EURO 6-os CO2 kibocsátási kategória

Tengelyszám és össztömeg

Korábbi útdíj mértéke

Az útdíj külsőköltségdíj része

Új útdíj (korábbi útdíj + az útdíj külsőköltségdíj része)

Új útdíj mértékének összehasonlítása a korábbival

1-es kibocsátási osztály

7,5–11,99 t

9,8

8,0

17,8

81,6%

12–18 t

14,0

10,0

24,0

71,4%

>18 t, 3 tengelyig

18,1

12,4

30,5

68,5%

>18 t, 4 tengellyel

19,0

13,4

32,4

70,5%

>18 t, 5 tengelytől

19,0

15,8

34,8

83,2%

2-es kibocsátási osztály

7,5–11,99 t

9,8

7,6

17,4

77,6%

12–18 t

14,0

9,6

23,6

68,6%

>18 t, 3 tengelyig

18,1

11,8

29,9

65,2%

>18 t, 4 tengellyel

19,0

12,8

31,8

67,4%

>18 t, 5 tengelytől

19,0

15,0

34,0

78,9%

3-as kibocsátási osztály

7,5–11,99 t

9,8

7,2

17,0

73,5%

12–18 t

14,0

9,0

23,0

64,3%

>18 t, 3 tengelyig

18,1

11,1

29,2

61,3%

>18 t, 4 tengellyel

19,0

12,0

31,0

63,2%

>18 t, 5 tengelytől

19,0

14,2

33,2

74,7%

4-es kibocsátási osztály

7,5–11,99 t

9,8

4,0

13,8

40,8%

12–18 t

14,0

5,0

19,0

35,7%

>18 t, 3 tengelyig

18,1

6,3

24,4

34,8%

>18 t, 4 tengellyel

19,0

6,8

25,8

35,8%

>18 t, 5 tengelytől

19,0

7,9

26,9

41,6%