Innovációs díjat nyert a HU-GO

A HU-GO az első nyílt útdíjrendszer a világon, amely szabványos interfészek használatával biztosítani tudja más útdíjszedési közreműködők piacra lépését, valamint akár külföldi illetőségű cégek viszonteladói vagy bevallási közreműködői csatlakozását. Többek között ezért döntöttek úgy a hazai innováció élénkítésében élen járó szervezetek és szakemberek, hogy szakmai elismeréssel jutalmazzák a tavaly bevezetett e-útdíj rendszert.

A Magyar Innovációs Szövetség, mint szakmai és munkaadói érdekvédelmi szervezet, tevékenységének középpontjában az innováció gazdaságélénkítő szerepe áll. A szervezet a szellemi termékek létrehozását, elterjesztését, illetve átadását, átvételét és gyakorlati hasznosítását kívánja segíteni annak érdekében, hogy növekedjék a vállalatok és velük a magyar gazdaság teljesítménye, jövedelemtermelő képessége, az innováció segítségével felgyorsuljon a modernizáció és ennek eredményeképpen a gazdasági fejlődés. A szövetség 1991-ben alapította meg az Innovációs Nagydíjat, melyet minden évben ünnepélyes körülmények között, több rangos innovációs szakmai elismeréssel együtt adnak át.

Az innovációs díjak átadási ünnepségének rangját emelte, hogy az Országházban a résztvevőket először Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte. Ezt követően Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke mondta el ünnepi köszöntőjét. A bírálóbizottság munkájáról Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adott tájékoztatást. A hazai innovációban érdekelt szervezetek összesen 7 díjat osztottak ki, ezek közül A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi Innovációs Díját a HU-GO Elektronikus Útdíjszedési Rendszer kifejlesztéséért a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., az I-Cell Mobilsoft Zrt. és az ARH Zrt. nyerte. A díj elnyerésével Társaságunk egyúttal a Magyar Innovációs Klub tagjává is vált.